Gondolatok az életből....

"....és eljön majdan egy nap, jellemezve átlagos, továbbá hétfő, mikor mi, úgynevezett emberek, utoljára ébredünk...."( ismeretlen)

Fényes lesz majdan a reggel, csiripelnek a madarak, mozgolodnak a kukásautók. Felkelek majd én is, remélve józanul, céltudatosan, és pisilésre készen. Nem rettent meg semmi sem. Sem egy borotvapenge, sem egy kávéfőzés. Harc harcot követ, fánk fánkot, és következik....a soronkövetkező cselekedet.

Bezárni, elindulni, elfelejteni és újra elindulni. Egy kihalt buszmegálló és egy gyanúsan ritkán közlekedő busz...mint mindig. Haladni az úton, elöttem egy másik busz ,amire fölkéne szállnom.

Az iskola elött. Egy erősödő kényszer, egy taszítás, mely nem enged bemenni. De megtörik, mint általában. Lépcsők, emeletek. Olykor hosszúak, olykor rövidek, de inkább az elöbbi. Takarítónénik, kedvesek, ügyesek, köszönök, köszönnek. Belépek a terembe, kihalt, tetszik.

Órák egymás után, lényegtelenek vagy fontosak, múlnak. Dolgozatok, felelések, értelmetlenek, megtörténnek. A büfében a sor áll, csak nő, állok, nem haladok, várok, feladom.

Suli után ugyan az, mint reggel, csak visszafelé. Busz, emberek, jellemek, de ugyis eltünnek.

Otthon. Kis semmit tevés, majd tanulás. Az idő pereg, múlik, én csak csinálom és csinálom, mint minden nap.

Nyugta, majd teljes sötétség. Megint itt van, megint gyötőr, kikészít. Elmegy, a képembe röhög, eltűnik. Jön majd holnap is. Bár ne tenné, megteszi, élvezi. Tudja, hogy nem ez volt az utolsó.

 

Oh, igen, azok voltak a szép napok. Emlékszem, mikor még iskolába sem jártam, hétköznaponként az oviban tengettem napjaim, azután otthon voltam, vagy kimentem a ház elé játszani a többi gyerekkel...kötetlenség jellemezte e éveket. Na de ez már történelem. Belegondolva mostani helyzetembe, szivesen visszatekerném az időt, igaz, nem teljesen az ovodás évekig, megelégednék az általános iskola éveinek második felével. Hol vannak már azok az évek is...elmultak. Pedig én még tisztán emlékszem a ballagásomra. Egy péntek reggeli napra esett. Nem esett az eső, nem volt meleg sem, pont olyan volt, hogy elviselhető. Felkeltem, megmostam a fogam, reggeliztem, majd szépen felöltözve nekivágtam utolsó napomnak az általánosban. Szép is volt, ennyi volt. Hogy öszinte legyek, pont azt éreztem az első középiskolás napomon, mint az utolsó általános iskolás napomon, bizonytalanságot. Oh, igen, nem tudtam mit, hogy, merre tovább, csak lépegettem jobbra-balra, közben felelösségteljesen egyenesben igyekeztem maradni. Nem hiába van az a rági mondás, hogy az idő mindenen segít. Ahogy teltek a hónapok, világossá vált számomra, hogy ezt igy kell csinálni, hogy nem fordulhatok vissza, nem mintha bárki kényszerítene,tényleg. Lassacskán "megnyugogadtam".

Áhh. de még így sem tudom meg tenni ,hogy ne nézzek előre. Akadályok, akadályok és majdan egy talán szolíd befejezés...igazából nem egy rossz terv, nekem tetszik.  

Júlia - Oh. Romeo! Miért vagy itt Romeo?! Miért zavarod meg szende élvezetem e ismeretlen férfival ágyamban? Miért vagy itt éj közepén, virággal kezedben, büdös kölnitől bűzölögve, förtelmes pápaszemeddel?

Romeo - Oh, öh, Júlia, szívem értelme, ki tortán vagy a hab, kávéban a cukor, türelmi zónák szépe, eljöttem hozzád, hogy színt valljak. Tárd ki elöttem kapudat, kérlek.

Júlia  - Oh, Romeo, hogy képzeled e pofátlan arcátlanságot, még majdan elkapok töled valamit.

Romeo - Nem, nem, nem érted szavaim lényegét te oly gyönyörű analfabéta. Szívem érted dobog, kezem érted dolgozik, vérem miattad foly, légy oly drága, dobj le valamit, hogy felmászhassak hozzád...

Júlia - Oh, Romeo, oly nehéz ezt szépen mondani, lelkemben mindig szerénység lakozott, sosem érdekelt a felszín, csak hogy mit rejt, de - még a legtisztább jó indulattal is - inkább taposson el egy megvadult csorda, mint közelembe engedjem e ronda teremtményt, téged.

Romeo - Engedj fel! Engedj fel magadhoz édes szőke! Engedd megmutatni a boldogságot, mely rád vár! Tied mindenem, lelkem, testem, pénzem, szeretlek! Légy enyém örökre!

Júlia - Oh, Romeo, hisz csóróság talaján tengeted életed, szüleid mocsokban úsznak, hogy eltartsanak, mostani ruhád is bűzölög a szagtól...ne merészelj közelíteni!

 Romeo - Drága Júliám! Értsd meg kérlek kisded eszeddel, számomra csak te vagy, te élsz, te repülsz mindenhol, te énekelsz mindent, te táncolsz mindenütt - lenge öltözékben. A szerelem ellen nem tehetünk semmit, kérlek, engedd, hogy felmenjek.

Júlia - Áh, Romeo, hiába fárasztom gyönge ajkaim, nem csak alakod fejletlen, hanem agyad is. Nem szeretlek téged, inkább hálnék egy rút békával, mint veled. inkább vonulnék zárdába...

Romeo - Nem tudod mit beszélsz! Nyitsd ki elvetemült kapukat, beléphessek rajta, és bebizonyítom érzéseimet irántad!

Júlia - Őrség! Őrség!

Két, tetőtől talpig páncélban virító katona lépett ki a vár udvarából, hevesen nyílzápórt zúdítva szerencsétlen Romeora. Júlia semmit mondó arcal tért vissza szeretőjéhez az ágyba.

Szerető - Ki volt e udvaribolondnak való?

Julia - Újabb szerencsétlen lélek. Már a harmadik e héten. Szegények, annak az író kicsodának dolgoznak, nem értem miért küldi őket.

Szerető - Tán hiányban szenved kreatívitásból.

Júlia - Oh, kérlek ne használj íly nehéz szavakat...inkább folytassuk játékunk!

Így se lett volna rossz. Hál' istennek a végén azért ennél jobb mű keletkezett. Olvassuk, vagy ne olvassuk? Ez nem is kérdés.

Talán, jobb lenne, ha le se írnám. Igaz, valamilyen szinten vicces történet, szóval vétek lenne kihagyni.

Az egész egy szép nyári napra esett, szombatra. Ez egy ilyen tipikus bulizós nap, de szerencsére akkor nem kellett "tervezni semmit", mivel az én drága kuzinomnak pont ekkor volt az esküvője. Ez egy ilyen alap, megrendíthetetlen tény volt számomra, hogy természetesen a mi családunk is meg lesz hívva. Nem szívesen vallom be, de nem nagyon akartam elmenni, nem mint ha nem szeretném az unokabátyám, csak hát az esküvők nem nekem valók.....gondoltam akkor ezt, nem tudtam én még, hogy mi lesz ebből.....

 Öltönyben, tikkasztó melegben várakoztunk a templom elött a többi meghívottra, hogy végre bemehessünk és meglegyen a szertartás. Fájdalmas percek elteltével végre mindenki a helyén volt, lassacskán bevonult a menyasszony is, én meg elszántan kattintgattam a gépemet.Itt jegyezném meg, csak szépen csendben, sosem értettem ,hogy egy esküvőn miért kell túlöltözni a menyasszonyt? Most öszintén, mi értelme? Oké, én megértem, hogy a szépség mindenek felett, meg hogy a lányok mindig csinosak akarnak lenni, de hát azért csak van egy határ.......Áhh, csak én öregszem.

Szóval, ahogy nagy nehezen túléltük a ceremóniát, elindultunk a vendéglő felé. Meg kell mondanom, ennek marhára örültem, mert majd kilyukadt a gyomrom az éhségtől, és szomjas is voltam( jaaaj..!). Egy szép pohárköszöntő után neki láttam a féktelen fogyasztásnak, na de még véletlenül sem testedzésről beszélek, hanem evésről. Az evéshez nem árt ha van némi folyadék, csak hogy jobban csússzon. Én már csak ilyen előre látó vagyok, és még az elején elterveztem, hogy csak sört iszom(talán kicsit úgy is hangozhat, mint egy szigorú határ, de hát én szeretem a folyékonykenyeret). A probléma ott volt, hogy ezt a "szigorú követelményt" már az elején megszegtem. Három pohár pezsgővel indítottam, majd következett pár pohár bor, aztán lazításképp fröccsöztem. Alapvető tény, hogy bizonyos alkoholokat nem szabad keverni, illetve nem mindegy, hogy mire mit iszok. Ezek után aktívan rátértem a sörre....

A SÖR. Imádom ezt az italt, de tényleg. Jól esik a nagy melegben, nem tartalmaz sok alkoholt(na jó, sajnos...), és baromira finom. Oké, lesz tőle egy kis sőrhas esetleg, de ezt az áldozatot bevállalom. Mondjuk, olykor-olykor látom, hogy bizonyos emberek alig isznak belőle, de már részegek tőle. Nem tudom, lehet benne valami, de szerintem kicsit hihetetlen, bár mellettem szóljon, ha ilyen embert látok, sosem "kérdezősködöm ám".

 Talán éjfél felé járhatott már az ünneplés. Volt már bennem jó pár üveg sör, itt-ott egy kis "rövid" is becsúszott(tudom, nem szerencsés ez a koncepció), de ami ezután jött, az votl az este fénypontja. Megláttam őt, egy szőke hajú, elegáns hölgyet, aki ott ült magányosan, nem táncolt, nem kérte fől senki. Cselekvésre ösztönzött a lelkiismeretem, oda mentem, és a kezemet nyújtottam a táncra. Csodálatos volt. Öszintén szólva én nem tudok táncolni, de akkor még az is ment. Csaknem 3 órán át voltunk a parketton. Ez alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, átölelt, láttam rajta, hogy nagy bánata lehet, különben nem simulna hozzám(az a fránya önmarcangolás). Azt mondta, csinálhatunk bármit, csak hagy maradjon velem. Nem értettem miért, vagy hogy miért nem, de nem ellenkeztem. Mikor már picit elfáradtunk, kimentünk a vendéglő melletti kertbe kicsit sétálni. Máig nem tudom hogy történhetett, de odalépett hozzám és megcsókolt, majd elment.

Hogy is mondja az a film, ahol olyan lassított golyók vannak: aminek kezdete van, annak van vége is? Nem tudom, néha nem értem a világot, de talán nem is baj.

Nem vagyok egy filozófus fajta, de olykor nekem is támad olyan kedvem, hogy elgondolkodjak, spekuláljak erről a nagyszerű, de ugyanakkor egy érdekesen megmagyarázhatatlan jelenségről, melyet életnek hívnak. Időpocsékolásnak tűnhet, mert ez nem egy életbevágó talány, nem egy marhanehéz egyenlet, amit meg kell oldani. Nincs is igazából értelme, de a fantáziálás sosem volt bűn.

Mi van akkor, ha tényleg igaz az a feltételezés, amit már abban a filmben is feszegettek, abban a trilogiában, ahol a srác kikerüli a golyókat, lelassúlnak a dolgok, minden számítogépes katyvasz stb..A lényeg az, hogy az elmélet szerint, az egész világ csak egy nagy virtuális program, és igazából ami történik, nem is történik meg. Hát nem tudom, ha például összejövök egy szép lánnyal, az jó lenne, ha igaz lenne, de ha azt veszem alapul, hogy egy gép belerepül egy hatalmas toronyházba, vagy jön egy nagy ár, és elmos mindent, esetleg megvadult, kegyetlen emberek pusztítanak az utcákon.....na ilyenkor jól jönne ez a recept.

Azért próbáljunk meg kicsit "reálisabbak" lenni. Engem sokkal inkább vonz az az elgondolás, miszerint minket valami sokkal magasabb rangú és fejlettebb faj, társadalom tart megfigyelés alatt, tart kordában. Nem is olyan hülyeség, nem? Talán tényleg léteznek ilyen kis zöld micsodácskák, akik így felügyelik ügyes-bajos dolgainkat, és tudnak minden gondolatunkról, tettünkről....Mondjuk, hozzá kell tennem, ha ez tényleg így van, miért nem avatkoznak be egy kicsit olykor-olykor? Rendben, hogy nézik, mit csinálunk, de ha mondjuk lelövünk valakit, vagy felrobbantunk egy bombát...nyugodtan közbe szolhatnának, én nem haragudnék.

Áhh, túl meseszerű elképzelés, nem hinném, hogy ilyen tényleg van. Az is lehet, hogy egy őrült tudós, aki világuralomra tőrő terve részeként megfertőzte az egész világot, és most mindenki azt teszi, amit ő akar, irányítja az eseményeket. El is képzeltem, egy ilyen kis alacsony, pocakos, szemüveges, foghiányos fószer, aki kevergeti a kis ultramodern laborjában az anyagokat, és összerak belőlük egy savas koktélt.....na igen, gondolom ha rossz napja van csak atombombákat, meg vírusokat kreál. Ez mondjuk nem lenne para, de becsukhatná a háza ajtaját, nem venném a lelkemre, ha valamelyik találmánya eltünne. 

Ohh, majd elfelejtettem, az Úr maga. Na igen, sok ember szerint létezik, sokak állítolag találkoztak is vele. Hm, biztos kitartó ember lehet, mondjuk 7 nap alatt összehozni egy ekkora Földkupacot nem lehetett egyszerű, nem beszélve, hogy mennyi mindent kellett még rá rakni. Azt mondják, ha meghalok, talákozok vele, vagy valami ilyesmi. Biztos kedves, de én azért még élve találkoznék vele, csak úgy kiváncsiságból. Vicces lenne, ha kiderülne, hogy az egyik szomszédom az, már annyiszor csináltam itthon nagy zajt, ami zavarta őket.....ha így lenne, a Mennyországot elfelejthetném.

Ufók, őrültek, gépek meg maga Isten....nagy dilemma. Biztos csak azért gondolkodom, vagy gondolkodunk ilyeneken, mert néha nehéz elhinni, hogy ezt a világot mi formáltuk ilyenné...vagy csak nincs jobb dolgunk, mint ilyeneken gondolkodni.Valószinűleg az utóbbi.   

Mikor is volt ez pontosan...hát, nem voltam túl józan bevallom becsülettel, de azért a lényeg bennem maradt. Ez is egy olyan érdekes jelenség, mert mennyit is kéne inni ahhoz, hogy ne emlékezz semmire?? Na, ezt talán mindenki döntse el maga, én csak mérsékelten vagyok alkoholista.

 Szép, nyári este volt. Még tartott a suli ,de igazából már nem érdekelt minket. Colos barátommal( akit már volt szerencsém bemutatni korábbi "műveimben") azt vettük fontolóra, hogy itt lenne az ideje, egy amolyan görbe estének. Igaz, nem mint ha oltani akarnám becses önmagunkat, de hát mi azért görbe este címszó alatt nem az olyan igazi görbe estét értjük, mint amikor bulizás veszi kezdetét végtelen határokkal....inkább csak könnyed alkoholfogyasztás némi füves háttérrel.

A FŰ. Hát én komolyan nem tudom. Oké, nem azt mondom, hogy egy mélységesen egészséges "szokás", mert hát legyünk reálisak, oly sok rossz dolog van, mit használunk, persze vannak "pusztítási" különbségek, azért most inkább, adózva e jó időtöltést szerető haverjaimnak,  mellette szólok. Gondoljunk csak bele, na én, mint kivűlálló probálkozok, de ugye fogunk olyan papírfélét, aztán bele tesszük e nemesi anyagot, majd szépen betekergetjük, és, mint aki jól végezte dolgát, elszívogatjuk. Munka után édes a pihenés, tartja a mondás, de feltehetjük nyugodtan magunknak a kérdést...Jó ez a pihenés? Megéri-e a mi drága és tiszteletben tartott pihenésünk, hogy egy úgynevezett "flash feeling" féle magaslatokig emelt csúcsra törjünk vele? Na, itt a dilemma. Az emberi pusztítás, igazából olyan, mint a tüsszentés, a köhögés, vagy a vizelet ürítés, az élethez tartozik.

A "görbe este színhelyéül nem is tudtunk jobb helyet elképzelni, mint a Tó. Hát igen, ingyen van, szabad levegő, enyhe halszag, igy szép az élet. A szokásokat nem megtörve, a közeli boltban felraktároztunk szeszből és dohányból ,majd megkezdtük a köröket. Elég sokat tettünk meg, bár mellettünk szóljon, hogy akkor még hamarabb sötétedett, így nehezen láttuk az arcokat. Azért nem kellett hiába mozogni, mert lassan, de biztosan ismerősökre találtunk. Pontosabban Colos ismerőseire, noha ugyanabba az iskolába járnak mint mi, én nem ismertem őket. Négy, esetleg öten lehettek, bevallom becsülettel nem emlékszem(pedig akor még józan voltam), igaz, egyszerre két üveg sör volt nyitva a kezemben. Nem láttam pontosan az arcukat, tényleg nagyon sötét volt, épp csak a hold fénye adott némi világítást. Azt rögtön kivettem, hogy mind lányok voltak, és, ez már csak ilyen fiús megfigyelés, nagyon szemrevalóak. Drága barátom beszélgetni kezdett velük, én pedig a tó melletti korlátnak támaszkodva csöndesen fogyasztottam a közkedvelt folyékony kenyeret. Nem mintha nem vágytam volna a társaságukra, de hát gondoltam elöbb a szomjoltás, aztán a szorakozás. Ahogy ott áldogálok egymagamban, észlelem, hogy az egyik lány közeledik felém. Gondoltam beszélgetni akar velem, hát hajrá. Először megkérdezte, hogy hívnak, hova járok suliba...tudjátok ezek a sablonos kérdések. Rögtön vágtam, hogy valami másról van itt szó, nem tudtam miről hát nem szakítottam félbe "komoly" kommunikációnkat. De lehet, hogy jobb lett volna.

Ez a drága teremtés, a holdfényben állva, előre hajolva, hogy megvillantsa kicsit sem rossz kebleit, és szemeimet "kiszúrja vele", megkérdezte, hogy nem kinálnám e meg a sörömből. Tudom, a válasz egyszerű, két üveg van nálam, miért ne??De nem, áhhh nem. Nem vagyok önző ember, de a sörömből sosem adok senkinek, ez nálam ilyen ősszabály féleség. Meg hát, egy olyan csajnak, akiről lesűl, hogy azt hiszi, hogy egy cicivillantással vagy egy miniszoknyával bármit elérhet, nos, olyannak, meg duplán nem adok. Hozzá kell tennem, jó volt látni azt a megszeppent arcot, amit vágott. Mint egy tigris, aki azt hiszi hogy elejtette zsákmányát, és már épp falatozni készül, de még mielött belekostolhatna a friss ebédjébe, jön egy vadász, és szétlövi az agyát...vagy egy orbitális kígyó hamm bekapja, az még poén is lenne(na nem vagyok állatkinzó). Becsületére válljon, nem adta fel könnyen, probálkozott még hízelgéssel, meg hogy, majd máskor még úgy is találkozunk, de én azért szép szóval közöltem, hogy ez esélytelen. Hm, lehet, hogy kicsit udvariatlan voltam, de nemes ügy érdekében tettem.

Colos meg én ezekután úgy döntöttünk, mára elég a "vad" bulizásból, irány a fekvő helyzet. Ahogy mentünk a buszmegállóhoz, egy vidám és enyhén ittas kis csapat jött velünk szembe, egy fura dalt énekeltek kicsit hamisan, a szöveg nem igazán maradt meg, inkább csak a refrén: nem mind arany, ami fénylik a sötétben. Nem volt valami jó szám, de akkor ott elmosolyodtam ezt hallva.

 

Hát igen. Ez a nap is eljött végre. Megint eltelt egy kis idő, és megint itt vagyunk. Itt vagyunk a végén, és egyben az elején valaminek. Az elején valaminek, amiről tudjuk, hogy elöbb vagy utóbb véget ér, de jó lesz. Jó lesz, mert inkább szabadság jellemzi, mint fogság. Fogság, ami ellen úgy küzdünk mi, fiatal diákok, makacsul állunk ellent neki. Ellenállunk, lázadást szítunk lelkünkben a függetlenségünkért. Függetlenségünk, felbecsülhetetlen kincs, egy fontos része az érettségnek. Érettség, mikor saját utunkat járjuk, magunkra hallgatunk, éljük életünk. Élet, ami megadatik, egy játék, melyet nem nyerhetünk meg igazán, de élvezhetjük. Élvezhetjük, majd elégedetten várhatjuk, hogy azt mondhassuk: hát igen, ez a nap is eljött végre...

Oh, nem, ez nem egy rémtörténet, melyben feltünik egy jó képességű torzpofa, aki lassacskán kinyír mindenkit, de persze mindig akad egy, aki odavág neki, az pedig, ahogy az a nagy könyvben meg van írva, megdöglik...hát nem, de ötletnek nem rossz.

Mivel jó magam is azok közé tartozom, kik a fővárosban tengetik napjaik, és csodálkozva nézik ,hogy milyen "fejletten" szép hely ez a BUDAPEST, így jó magam sem tudok ellenállni, hogy megismerjem e sziti nagy volnalakban nyujtott szorakozási lehetőségeit.

Szóval egyik este, mivel a nap már reggeltől szarul telt, és a "nyugtával dicsérd a napot" elvet követve az ember gyakorlatilag csak jól járhat, egy jó barátommal együtt(aki mellesleg Colos becenévre hallgat, de róla majd késöbb), nyakunkba véve a bulizással járó lelkiismeretes felelösséget, elindultunk ottthonról. Nem árt tudni, hogy jó magam aktív alkoholistának vagyok mondható, mig Colos barátom inkább aktív füvesnek. Lehetne vitatkozni, hogy melyik az egészségesebb, de ilyenre kár betűt feleslegesen pötyögtetni. Mivel ő szívni akart, én pedig inni, olyan helyet probáltunk keresni ,ahol ezek együttesen megvalosíthatók. Na már most, ekkor jött az isteni szikra...a Tó. Na jó, ezzel talán semmitsem mondtam, mert nem mindenkinek ugyanaz jut erről az eszébe, de ez nem is porbléma, mert nem vagyunk egyformák, de ha esetleg mégis értenéd, akkor legyen egy szép napod. Szóval a Tó ideális hely volt ezekre a dolgokra, és mivel tudtuk hogy jó társaság is jellemzi, nem volt kérdés, hogy hova is visz majd az utunk.

Drága barátom, Colos. Nem is tudom,hogy jellemezzem én őt. Egy abszolút kimagasló egyéniség(nem csak alkatilag). Jó tanuló, kiváló sportoló és kiemelkedő haver. Persze,  ahogy ez a mi korosztályunkkal lenni szokott, ő is rajong a gyengébbik nemért, udvarol nekik, probálja elcsábítani őket szemetszúróan fehér mosolyával, mindeközben természetesen nem arra gondol, hogy majdan kialakít velük egy érzelmekben gazdag kapcsolatot, inkább csak arra az egyszerű, ámde annál célra vezetőbb "párosodási szertartásra". Hát nem meglepő?

Ahogy már említettem, a Tó nemcsak a kötetlenségéről, hanem a társadalmi életéről is híres. Miután megérkeztünk, természetesen egy-egy sörrel kezünkben ,melyeket már a tó melletti kis boltban beszereztünk, ahogy ez lenni szokott, tettünk egy kört, hogy lássuk milyen a "mai menü". Nem is kellett sokáig járnunk, mert rögtön szembe találkoztunk egy osztálytársnőnkkel(ja igen, hát Colos az osztálytársam nem utolsó sorban). Én ennek marhára örültem, mert volt nála alkohol, szoval már csak ezért megéri vele kommunikálni, hátha kapok belőle. Barátom sem panaszkodhatott, mivel egy kis dohányt tudott zsebre tenni( mire valók a jó spanok, ha nem arra, hogy lehúzhasd őket). Ami még, és mondhatom leginkább, felkeltette az érdeklődésünket, az a gyönyörű látvány volt, melyet két, hát korukhoz képest "erősen jól fejlett" hölgyek váltottak ki, kik az osztálytársunkkal mulatták az időt.

Ezek azok az igazi "plasztikus leányok". Na jó, ki vagyok én , hogy mások felett itéletet hírdessek, de mégis csak érdekes részei az emberi fajnak. Szerintem tudjátok miről beszélek, ezek a pláza cicák és a ku**ák keverékei, akik már 15 alatt nem szüzek, és esetleg már 17-18 évesen teherbe esnek, bár talán annyi tudásuk, világról való ismeretük csak van, hogy ilyet nem tesznek. Mint már mondtam, én nem értek az ilyen dolgokhoz, nem is értem igazán, hogy működik ez a "felsőbb rendű folyamat", mondjuk jó magam konzervatívnak vagyok kikiáltva, lehetséges, hogy tényleg csak az emberek változnak, és most ez a trendi.

Ahogy ott ülünk a padon e kedves teremtésekkel és beszélgetünk velük, Colos barátom egyre jobban elmerül a bámulásukban, melyet nem is igazán leplez, ezzel kiváltva belőlem egy fejrázással összekapcsolt vigyort. Alapvető tény, hogy az ilyen lányoknak pasik terén eléggé, hát hogy is mondjam, kényes az igényük, úgy is mondhatnám...nagy, és hát a kedves "spanom" nem igazán felel meg az ilyen elvárásoknak(nem mint ha baj lenne) Ahogy kezdett sötétedni, a lányok indulásra készülödtek, egy szorakozóhelyre akartak menni, drága barátom legnagyobb bánatára, de nem hiába hívom kitartónak, elhatározta, hogy követni fogjuk őket, bárhová mennek . Én, hát most mondtam volna az ellenkezőjét, szolidan közöltem vele, hogy ezek a nőszemélyek nem a mi társaságunkra kiváncsiak, úgyhogy inkább ugorjunk be egy közeli kocsmába, és igyunk egy sört.Hallgatott rám? Nem. Mit tehettem, nála volt pénz, nálam nem, de inni akartam ,szóval mentem utána...

Hát igen, a FIÚK. Kritizálhatnám én a másik nemet is, de ennek nem most van itt az ideje. Én elhiszem, hogy senkisem tökéletes, de vannak dolgok amik azért nagyon elszomorítóak, például ez az eset. amikor a hímet csak a préda érdekli, mindent megtesz .hogy megkaparintsa, nem érdeklik az érzelmek, csak a cél lebeg a szeme elött. Miután megszerezte, a jóllakottság érzetével tovább áll, mondván holnap más lesz a zsákmány. Sosem értettem én ezeket a dolgokat, persze, azért ennek is van szépség hibája. Mi van akkor, ha a végén a hímből lesz a vesztes, a préda pedig, érdektelen és szemrebbenés nélküli arcal tovább áll? Érdekes...

A hely, ahova mentünk, szabadtéri volt, dugig emberekkel, és valami ismeretlen rockbanda játszott, hozzá teszem egész jól. Colos vett nekem egy pohárt sört, aztán leültünk a lányok mellé. Alig telhetett el fél óra, mire arra eszméltünk hogy a lányok eltüntek. Barátom csak nézett, és kereste hova is mehettek e "kedves" gyöngyszemek. Nem találta meg őket, szomorú volt. Gondoltam, mára elég volt a partikból, vigasztalásképp odadtam neki a maradék söröm, majd meginvitáltam egy gyorséterembe. Amúgy a Zöld Pardonban voltunk, egyszer azt hallottam ,hogy úgy is hívják: Zöld Takony. Szerintem nincs sok értelme.