Júlia - Oh. Romeo! Miért vagy itt Romeo?! Miért zavarod meg szende élvezetem e ismeretlen férfival ágyamban? Miért vagy itt éj közepén, virággal kezedben, büdös kölnitől bűzölögve, förtelmes pápaszemeddel?
Romeo - Oh, öh, Júlia, szívem értelme, ki tortán vagy a hab, kávéban a cukor, türelmi zónák szépe, eljöttem hozzád, hogy színt valljak. Tárd ki elöttem kapudat, kérlek.
Júlia - Oh, Romeo, hogy képzeled e pofátlan arcátlanságot, még majdan elkapok töled valamit.
Romeo - Nem, nem, nem érted szavaim lényegét te oly gyönyörű analfabéta. Szívem érted dobog, kezem érted dolgozik, vérem miattad foly, légy oly drága, dobj le valamit, hogy felmászhassak hozzád...
Júlia - Oh, Romeo, oly nehéz ezt szépen mondani, lelkemben mindig szerénység lakozott, sosem érdekelt a felszín, csak hogy mit rejt, de - még a legtisztább jó indulattal is - inkább taposson el egy megvadult csorda, mint közelembe engedjem e ronda teremtményt, téged.
Romeo - Engedj fel! Engedj fel magadhoz édes szőke! Engedd megmutatni a boldogságot, mely rád vár! Tied mindenem, lelkem, testem, pénzem, szeretlek! Légy enyém örökre!
Júlia - Oh, Romeo, hisz csóróság talaján tengeted életed, szüleid mocsokban úsznak, hogy eltartsanak, mostani ruhád is bűzölög a szagtól...ne merészelj közelíteni!
Romeo - Drága Júliám! Értsd meg kérlek kisded eszeddel, számomra csak te vagy, te élsz, te repülsz mindenhol, te énekelsz mindent, te táncolsz mindenütt - lenge öltözékben. A szerelem ellen nem tehetünk semmit, kérlek, engedd, hogy felmenjek.
Júlia - Áh, Romeo, hiába fárasztom gyönge ajkaim, nem csak alakod fejletlen, hanem agyad is. Nem szeretlek téged, inkább hálnék egy rút békával, mint veled. inkább vonulnék zárdába...
Romeo - Nem tudod mit beszélsz! Nyitsd ki elvetemült kapukat, beléphessek rajta, és bebizonyítom érzéseimet irántad!
Júlia - Őrség! Őrség!
Két, tetőtől talpig páncélban virító katona lépett ki a vár udvarából, hevesen nyílzápórt zúdítva szerencsétlen Romeora. Júlia semmit mondó arcal tért vissza szeretőjéhez az ágyba.
Szerető - Ki volt e udvaribolondnak való?
Julia - Újabb szerencsétlen lélek. Már a harmadik e héten. Szegények, annak az író kicsodának dolgoznak, nem értem miért küldi őket.
Szerető - Tán hiányban szenved kreatívitásból.
Júlia - Oh, kérlek ne használj íly nehéz szavakat...inkább folytassuk játékunk!
Így se lett volna rossz. Hál' istennek a végén azért ennél jobb mű keletkezett. Olvassuk, vagy ne olvassuk? Ez nem is kérdés.
